06-1/234-5011

Google Penguin 2.0 – Átrendeződnek a találati listák

Néhány nappal ezelőtt (nagyjából 2013 május 22-én) útjára indult a legújabb Google algoritmus frissítés, a Penguin 2.0. Erről a frissítésről az előzőekkel ellentétben már korábban is lehetett tudni, mivel a Google-nél hivatalosan is megerősítették a frissítés érkezését. Ennek ellenére ez megint felbolydulást okozott mind a SEO szakemberek, mind a weboldal tulajdonosok körében is.

google-penguin-2.0

Ugyanis annak ellenére, hogy nagyjából ismertek a szempontok, hogy mire érdemes figyelni azt még nem lehet tudni, hogy a frissítés mennyire fogja átrendezni a jelenlegi találati listákat. Egy azonban biztos, többen már megérezték a frissítés hatását. 

Az első Penguin algoritmust tavaly április 24-én indította a Google, azzal a céllal, hogy ki tudják szűrni azokat a weboldalakat, amelyek spamszerű módszereket használva próbálták meg a lehető legnagyobb mértékben megnövelni a viszontlink bázisukat, függetlenül az egyes hivatkozások minőségétől.

Ennek köszönhetően az algoritmus bevezetésekor hátra sorolódott a találati listákon több olyan, igen erős weboldal is, amelyek pozíciója korábban szinte megrengethetetlen volt.

Az új Penguin frissítés is ezt a vonalat viszi tovább és egy finomított és pontosított algoritmus alapján igyekszik szűrni az értéktelen hivatkozásokat és szankcionálni azoknak a tulajdonosait.

Öröm az ürömben, hogy mivel ez egy előre bejelentett frissítés volt, már nagyjából volt lehetőség a felkészülésre, illetve a tavalyi eredményeket alapul véve már több információval rendelkezhetünk azzal kapcsolatban, hogy miként lehet az esetleges visszaesést visszafordítani, illetve hogyan használhatjuk fel a frissítést akár arra, hogy néhány versenytársunkat megelőzzük.

Az első és legfontosabb azonban, hogy megbarátkozzunk a gondolattal, hogy mostantól kevésbé számít a weboldalra mutató hivatkozások mennyisége, és sokkal inkább fontos, azoknak a minősége. Ebből kiindulva érdemes néhány szempontot szem előtt tartani a jövőben:

1. Gyakran használt azonos anchor szövegek

anchor-text

Az anchor szöveg, az a tartalom, amelyen a ránk mutató hivatkozást elhelyezi egy másik weboldal. Ez lesz igazából a kattintható link. Amennyiben például linképítés során úgy veszünk fel hivatkozásokat a webáruházunkhoz, hogy azok mindegyike mondjuk "példa webáruház" szöveggel mutat ránk, abban az esetben kockáztatjuk a hátrasorolás lehetőségét.

Ennek az az oka, hogy a Google minden szempontból arra törekszik, hogy azok a weboldalak kerüljenek a találati listák elejére, amelyeknek a viszontlink hálózata valóban természetes módon alakult ki. Ez ugyanis a Google olvasatában azt jelenti, hogy ezt a weboldalt többen is sokra értékelik, érdekes és releváns tartalmakat hordoz, ezért érdemes a találati lista elején szerepeltetni. Viszont ebből kiindulva eléggé elképzelhetetlen, hogy mondjuk 150 ember ugyanazzal a szöveggel hivatkozna egy webáruház ugyanazon aloldalára. 

Tehát ebből a szempontból a legjobb, ha minél változatosabb szövegeket használunk a hivatkozások gyűjtése során, sőt, néhány alkalommal még a "kattints ide", "tovább", "részletek" típusú anchor szövegektől sem szabad elzárkózni. Ezek ugyanis, habár a fő kulcsszavainkat nyilván nem tartalmazzák, mégis a természetesség látszatát képesek kelteni. Természetesen ilyen esetben is fő a mérsékletesség, hiszen ha túl sokszor használjuk őket, értékes lehetőségeket veszíthetünk el a kulcsszavaink szerepeltetésére.

2. A hivatkozó aloldalakon túl sok a kifelé mutató link

Aki már épített linkeket az áruházához biztosan tudja, hogy számos olyan linkkatalógus van, melyeknek a különböző kategóriáiban akár több száz hivatkozás is szerepelhet egy aloldalon. Az ilyen katalógusokkal a jövőben érdemes vigyázni, főként az olyanokkal, amelyek a cikkben taglalt más szempontok alapján is gyengének minősülnek. Éppen ezért például a lap.hu típusú katalógusok használatát nem feltétlenül kell hanyagolni, de az ehhez hasonló, újonnan létrejött gyengébb katalógusok már nem biztos, hogy a hasznunkra fognak válni.

Az olyan weboldalak, amelyek 20-30-nál több, vagy akár több száz hivatkozást is elhelyeznek egyetlen aloldalon a Google szemszögéből nézve spam szerű technikát folytató weboldalaknak minősülhetnek. Így az ilyen oldalakról ránk mutató hivatkozások, akár negatív hatással is lehetnek az optimalizálási eredményeinkre.

3. Nagyon alacsony Domain PageRank-kel rendelkező hivatkozó weboldalak

prNem érdemes olyan aloldalakon elhelyeznünk a webáruházunkra mutató hivatkozásokat, amelyeknek a PageRank értéke 1-nél alacsonyabb. Amennyiben a hivatkozások többsége ilyen weboldalakról érkezik az áruházba, abban az esetben valószínűsíthető a visszasorolás.

Mivel a viszontlink gyűjtésről úgy általánosságban elmondható, hogy minél nehezebb megszerezni egy hivatkozást annál értékesebb. A gyakorlat egyre inkább azt mutatja, hogy azoknál a weboldalaknál, ahol kiemelkedő a viszontlinkek száma, azoknál magas az alacsony PR értékkel rendelkező hivatkozások száma.

Így tehát minőségi linképítéssel el lehet kerülni a visszasorolásokat, és egy kis ügyességgel a régi nagy versenytársak is megközelíthetővé válhatnak, vagy akár le is lehet őket előzni.

4. Nagyon új weboldalakról érkező hivatkozások

Az új katalógusok és weboldalak esetén elég nehéz eldönteni, hogy mi is lenne a megfelelő módszer, hiszen nyilván, ha egy új weboldalon elhelyezünk egy hivatkozást az idővel szépen lassan kikerül az új webboldalak kategóriájából és utána a hivatkozás értéke is megnő.

Mégis érdemes figyelni arra, hogy amennyiben linket építünk a hivatkozásokat lehetőleg már 6 hónapnál régebb óta működő weboldalakon helyezzük el többségében. Amennyiben pedig a teljes linképítés arra alapul, hogy új weboldalakat hozunk létre a linkek szerzésének a céljából, azt biztosan hátrasorolással fogja büntetni a Google.

5. Azonos IP címmel rendelkező hivatkozó weboldalak

Az azonos IP címmel rendelkező weboldalak, a Google szempontjából azt jelzik, hogy ezek az oldalak egymás klónjai, vagy legalábbis, hogy kifejezetten hivatkozások kihelyezésére hozta létre őket ugyanaz a személy. Ezt azonban negatívként értékelt technikának minősíti a Google, így érdemes kerülni azokat a katalógusokat, amelyeknek azonos IP cím alatt futnak.

6. Nagyon magas Alexa Rank-kal rendelkező hivatkozó weboldalak

alexarankAz Alexa Rank egy olyan szám, ami egy adott oldal látogatóinak számát veti össze egy adatbázisban az összes többi weboldal látogatottságával és ez alapján állít fel rangsort.

Ez Magyarországon valószínűleg kevésbé lesz kérdéses szempont, mivel maga az adatbázis az Alexa toolbart használókra épül, és ezeknek az embereknek a száma hazánkban valószínűsíthetően elég csekély.

Ezzel együtt érdemes figyelni rá, hogy a hivatkozó weboldal Alexa Rank-ja ne legyen túl magas.

7. Sitewide hivatkozások kerülése

Sitewide hivatkozásoknak azok a linkek minősülnek, amelyek egy másik weboldalnak minden aloldalán, vagy azok nagy többségén megjelennek. Például többen használták korábban azt a megoldást, hogy amennyiben volt egy webáruházuk és mellette egy weboldaluk, a weboldal minden aloldalán hivatkoztak a webáruházra.

Ennek köszönhetően azonban az is előfordulhat, hogy egy adott domainről több száz vagy akár több ezer hivatkozás is mutat egy másikra. Ezt a módszert a Penguin frissítés után már nem igazán érdemes használni, és sokkal hatékonyabb lehet, ha a hivatkozást csak mondjuk a másik weboldalnak a főoldalán illetve néhány fontosabb aloldalán helyezzük el, figyelve a mérsékletességre. 

+1. Ha már megtörtént a baj

Előfordulhat az is, hogy a frissítés után a visszasorolást már nem lehet elkerülni és a webáruház kikerül a találati listák top pozícióiból. Ilyen esetekben is van lehetőség arra, hogy javítsunk a helyzeten, hiszen a hátrasorolások nagy része nem végleges.

A tavalyi Penguin algoritmus frissítést követően több esetben előfordult, hogy egy kezdeti hátrasorolást követően az áruházak szépen lassan elkezdték visszanyerni korábbi helyezéseiket. Így amennyiben úgy vélik, hogy a fenti szempontokat figyelembe véve alakították ki a webáruház linkhálózatát érdemes lehet akár várni néhány napot, mert az is lehet, hogy nem lesz szükség komolyabb beavatkozásra.

Amennyiben azonban a visszasorolás tartósnak minősül érdemes a teljes webáruház vagy weboldal viszontlink hálózatát egy komoly ellenőrzésnek alávetni, figyelve a legfontosabb SEO szempontokra. Az olyan hivatkozásoknál ahol van lehetőségünk a hiba javítására, például az azonos Anchor szövegeknél, próbáljunk meg minden követ megmozgatni, hogy a hivatkozó weboldal módosítsa a ránk mutató linket.

A más szempontok alapján is rossz hivatkozásokat pedig végső esetben el lehet távolítani a hivatkozások közül. Erre lehet igénybe venni a Google Webmester Eszközökben elérhető "Link disavow tool" (link visszautasító) eszközt. Ez azonban mindig a végső lépés legyen és nagyon óvatosan, apránként távolítsuk el a legrosszabb linkeket, nehogy véletlenül olyan hivatkozást is kizárjunk a viszontlink hálózatunkból, amely egyébként pozitív hatással lehet az eredményeinkre.

Összességében tehát a keresőoptimalizálás körül az élet továbbra sem áll meg, viszont érdemes nagyon odafigyelni és lehetőség szerint mellőzni minden negatív technikát. Ezzel ugyanis akár új magaslatokat is el lehet érni a találati listákon. 

Reméljük tetszett a cikk! Amennyiben kérdése, észrevétele van kérjük írja meg nekünk a hozzászólások között!

Amennyiben pedig visszaesést tapasztalt, úgy javaslom írjon egy e-mailt a seo@webshopexperts.hu e-mail címre és segítünk kideríteni a visszaesés lehetséges okát.

Végezetül egy idevágó angol nyelvű infografika a SEO-val kapcsolatban. Szerintünk nagyon hasznos! 

( a képre kattintva érhető el a teljes infografika )

seo_infografika_kicsi

  Vajda Szilárd   Sze 19, 2014   Cikkek   0 hozzászólás

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*